A mai napra egy reptéri szállítást írtak ki nekem. Innen Gardermoen-ből kellett a göteborgi reptérre szállítanom friss halakat. A kiírás szerint 10-kor rakodunk, és legkésőbb 17,30-ra meg kell érkeznie az árunak Svédországba. Hogy ne legyen probléma már 9-re átmentem, hátha szerencsém lesz és időben el tudok indulni.
Sajnos nem lett, sőt mire elkészítették az árút, és elindulhattam már délután 1 óra volt. Elméletileg 4,5 óra alatt le lehet érni Göteborgba, de normális forgalmi viszonyok és normális sebességet tudó autóval. Mivel esett és a kocsi is csak 85 km/h-ra volt képes, emelkedőkön pedig rendre visszalassult nem sikerült tartanom a határidőt. Ezt már előre láttam és szóltam telefonon az irányítómnak, hogy jelezze a cég felé késésemet, ami nem lesz több, mint fél óra. Ezt ő meg is tette.